A gyártókat és a vásárlókat egyaránt egyre inkább aggasztja a környezetbiztonság. És ez nem meglepő, hiszen a szerves termékek gyorsabban bomlanak, nem hagyva nyomokat, és nem károsítják a családtagok egészségét. Biztonságos összetételű lehet úgy a mosószer, mint a mosópor is. Például, a magyar Herbow International Zrt. a szappanfa termését használja fel mosószer előállításához, amelyik megvásárolható lesz már 2021 elején. A környezetbarát termékek orosz piacra való szállítását a HEPA Moszkvai Partnerirodája szervezte meg.
Nem titok, hogy a háztartási mosószerek a felszíni vízszennyezés egyik legnagyobb forrását jelentik. Sőt, még abban az esetben is, ha a víz áthalad speciális víztisztító berendezéseken, előfordulhat, hogy a vízben különböző vegyi anyagok maradnak. Ilyenkor a foszfátok, a felületaktív anyagok, az illatósító anyagok közvetlenül folyókba és állóvizekbe kerülnek. A gyakorlat azt mutatja, hogy a folyók és állóvizek számára a következmények akár végzetesek is lehetnek – a növény- és az állatvilág halálát is jelenthetik.
Nem zárható ki, hogy a vegyi anyagokkal nem csak a tisztító berendezések, hanem a mosógépek sem képesek megbirkózni. A statisztikák azt mutatják, hogy a mosópornak akár 5%-a is megmaradhat a textíliában. Ez azt jelenti, hogy fennáll az irritáció, a viszketés vagy az allergia veszélye. Ilyen problémával szembesült a Herbow márka alapítója – lányának allergiája volt a mosóporra.
A Herbow International Zrt. szakemberei biztosak abban, hogy a mindennapi ruházat kb. 80%-a nem annyira szennyeződik, hogy szintetikus mosószert igényelne a szennyeződés eltávolításához. Vagyis a legtöbb ruházati cikk mosásához elegendő egy minőségi és biztonságos natúr mosószer, amelynek hatékonysága évszázadok óta bizonyított. Ilyen szer egy szubtrópusi növény – a szappanfa – termése, amely képes versenyezni a hagyományos porokkal, mosószerekkel.
A szappanfa termése a Herbow minden termékeiben – folteltávolítókban, mosógép-tisztítószerekben, textillágyítókban, mosogatószerekben és természetesen mosószerekben is – megtalálhatók. Az utóbbi esetben a cég olyan kis labdákat kínál a vevőknek, amelyeket közvetlenül a mosógép dobjába helyeznek, majd kapszulaként használnak mosáshoz. Kompakt mérete ellenére a labda akár 5-ször is felhasználható, egy-egy alkalomkor megbirkózva 4,5-5 kg ruhanemű mosásával. A labdák hatékonyan mosnak, nem károsítják a textíliát, a mosószer könnyen kiöblíthető. A termék nem tartalmaz vegyszert vagy tartósítószert, csökkenti a környezet terhelését, sőt a kisbabák finom bőrére is alkalmas.
Korábban a Herbow termékek nem voltak elérhetők az oroszok számára. A környezetbarát termékek orosz piacra történő szállítását a HEPA Moszkvai Partnerirodája szervezte meg, amelyik a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökséggel közösen aktívan hozzájárul az orosz-magyar gazdasági kapcsolatok átfogó erősítéséhez.
„Bolygónk vízkészletei számos szennyező forrástól szenvednek, ideértve a szennyvízt is. A beléjük kerülő vegyszerek káros hatást gyakorolnak a növényekre, az állatokra és az emberekre. Ezenkívül érintkezéskor a károsító anyagok lerakódnak a bőrre, és ez a tény szintén kihat az egészségünkre. A HEPA azokat a vállalatokat támogatja, amelyek felelősségteljes megközelítést alkalmaznak a termelésben, gondoskodnak a környezetről és a fogyasztókról. Most a magyar gyártó környezetbarát mosószerei elérhetők lesznek az orosz piacon is,” – mondta a HEPA Moszkvai Partnerirodájának képviselője.
A Herbow International Zrt. környezetbarát háztartási vegyszerei megvásárolhatók lesznek a boltokban vagy online piactereken már 2021 első vagy második negyedévében.
Forrás: www.globalmsk.ru