Magyar Karácsony

karacsony2 Magyarországon már november elején világítani kezdenek a karácsonyi fények - az utcán, az otthonokban, a boltok kirakataiban. De maga a varázslat valamivel később kezdődik – a Karácsonyt megelőző  negyedik vasárnapon, amikor meggyújtják az adventi gyertyákat, így vidámabb és érdekesebb a karácsony várása. Az ablak mögött kint hideg van, szürkület, az adventi gyertyák meleg fénye pedig – és persze a forralt bor – melengeti a testet és a lelket.

A karácsonyi előkészület Magyarországon, mint Európa sok más országában is,  az advent időszakában kezdődik. A szó etimológiája a latin adventus szóig nyúlik vissza – eljövetel-t, megérkezés-t, megközelítés-t, kezdet-et, és Jézus Krisztus születését jelenti. Advent tulajdonképpen várakozás a kis Jézus születésére és az év egyik fő ünnepére való felkészülés ideje.

A hívők számára az adventi időszak a lelki felkészülés nyugodt hónapja, amely testi és lelki megtisztulást ad. Az adventtel kezdődik az egyházi év is.

Advent első napja általában november 27. és december 3. közé esik, és négy hétig tart. Az egyházi naptár szerint a hét vasárnap kezdődik, így az adventi időszakban a 4 vasárnap szimbolikus szerepet tölt be. Mindegyik vasárnap egy-egy gyertyát gyújtanak meg, a karácsonyt megelőző utolsó vasárnapon pedig már mind a négy ég. 2022-ben az advent eléggé korán kezdődött, az első gyertyát éppen november 27-én gyújtották meg. A vasárnapi gyertyák mindegyikének megvan a maga jelentése. Hagyományosan, sorrendben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömet szimbolizálják. Hivatalosabb, liturgikus változatban az első gyertya a prófécia gyertyája, a Megváltó eljöveteléről szóló próféciát szimbolizálja. A második gyertya – Betlehem – Krisztus születése, a harmadik a Pásztorok gyertyája, az evangéliumot szimbolizálja, amikor az emberek megosztják hitüket, mint a pásztorok, akik mindenkinek elmeséltek az angyalok látomását és Krisztus születését Betlehemben. A negyedik az angyali gyertya. A Megváltónak az utolsó eljövetelét jelenti az összes angyallal együtt.

Érdekesség: leggyakrabban az egyik gyertya, az utolsó, eltérő színű. Leggyakrabban három piros és egy rózsaszín gyertya ég, de ez nem előírás. Lehet három piros és egy arany színű, lila és rózsaszín, lila és ezüst színű. Általában napjainkban gyakran minden gyertya azonos színű – egy-egy konkrét személy ízlésétől függően.

Karácsony előtt, az adventi időszakban van még egy ajándékosztogatós nap –  Mikulás napja.

Mikulas, vagy más néven Szent Miklós, vagyis a magyar Télapó december 6-án érkezik a gyerekekhez. A gyerekek kipucolják cipőjüket és este kiteszik az ablakba. Reggel Mikulás kisebb ajándékot tesz a cipőbe - diót, csokoládét, édességet. Azok a gyerekek kapnak ajándékot, akik jól viselkedtek az év folyamán, a csínytevők pedig virgácsot kapnak. Néha aranyozott, szimbolikus virgácsot tesznek a csokoládé mellé emlékeztetőül a rossz viselkedésükre.

Magyarországon már november közepén  megnyitnak az adventi vásárok, ahol a látogatók a karácsonyfadíszek és a különféle ajándékok mellett hagyományosan mézeskalácsot fogyasztanak és a forralt bort isznak. Javasoljuk, hogy próbálják ki mindkettőt otthon. A hagyományos magyar mézeskalács receptje pedig itt található: http://huncult.ru/blog/mezeskalacs.

Advent utolsó napja december 24-e, de ez még nem a Karácsony, amely december 25-re virrradó éjjel köszönt be. Ezen a napon ér véget a Karácsony előtti böjt, ezért az asztalra hagyományosan böjti ételek kerülnek. December 24-én szenteste az egész család asztalhoz ül, kezdődik az ünnepi vacsora, amelynek feltétlenül tartalmaznia kell halászlét, sült halat, töltött káposztát és bejgli elnevezésű mákos desszertet. Szenteste egyébként nem szokás szárnyashúst enni. Úgy tartják, hogy akkor elszáll a boldogság.

Fontos, hogy december 24-én délután leáll a közélet. Még a tömegközlekedés sem üzemel, ez a család ideje.

Más országoktól eltérően Magyarországon a karácsonyi ajándékokat nem a Télapó (Mikulás), hanem a Jézuska hozza, mert ezen a napon ünneplik a kis Jézus születését.

De a szilveszter Magyarországon nem olyan népszerű, mint hazánkban. Általában társaságban töltik. És pontosan éjfélkor az emberek kivonulnk az utcára, petárdákat durrogatnak. Pontosan éjfélkor pezsgővel koccintanak, elbúcsúztatják az óévet és az Új Évet köszöntik.

Forrás: https://www.business-key.com/object/193395/